2015. november 27., péntek

ESKÜVŐSZERVEZÉS 1.









Egy éve lehetett, amikor egyik barátnőm eljött hozzám. A lánya férjhez megy - mondta.

Segítenék-e az esküvői dekorációk kitalálásában és elkészítésében?

Gondoltam miért ne, hiszen ez nem áll messze a lakberendezéstől.
Bármilyen manuális, kreatív munkát szívesen végzek. Hát kipróbáltam.

Íme az eredmény:
(A bemutatásra kerülő fotók mindegyike azon a rendezvényen készült.)





A menyasszony elképzelése vintage stílusú esküvő volt.





Legyen laza, vidékies, de mindemellett diszkréten elegáns.





A ranch, amit a fiatalok kiválasztottak színhelyként, egy hatalmas pajtával rendelkezik, ahol a vacsora került megrendezésre.





Van egy szép tavacskája is, melynek a partján volt maga a szertartás.





Anyag és színként: a barack virág színt, a növények zöldjét, a fehér csipkét és a zsákvásznat határoztuk meg.







Elkezdődött az előkészítő munka:






Ötletelés, képgyűjtés, látványtervezés.







Miután beszereztük a kellékeket kezdődhetett a manuális munka.







Hetekig készítettem az óriás csipkegömböket.





Készítettem spárgából is.










Befőttes üvegeket, gyertyákat díszítettem csipkével, selyemmel, madzaggal.







Szalvéta tartókat gyártottam zsákvászonból.







Falapokra festettem az asztalszámokat.






Névkártyákat írtam falevelekre, ablaküvegre festettem az ültetési rendet.







Ahogy közeledett az időpont egyre többször egyeztettünk, a helyszínen, és a virágossal.






Eljött az esküvő előtti nap.
Aki csak tudott segített a megvalósításban: a menyasszony és a vőlegény családjából.





A vendégek fogadására feldíszítettük a  jópofa szalma bálákat.





A szertartás helyszínén a fűbe festettem a girlandokat.





Bent és kint elrendeztük az asztalokat, székeket, padokat.






Helyükre kerültek a függönyök, az abroszok.






A nagy napon a kisebb dekorációk elhelyezésére, már egyedül maradtam, mivel a násznépnek készülődni kellett az esküvőre.
Régen volt már, de arra biztosan emlékszem, hogy nem volt időm unatkozni.





A 40 fok feletti hőségben a virágdíszeket csak az utolsó pillanatban lehetett kihelyezni.






A kánikula miatt sorra pukkadtak ki a faágakra, a karám oldalára kikötözött lufik. A trópusi szél megtépázta a szabadtéri dekorációkat.






Teljesen kész állapotban, valószínű csak én láttam. De nem volt időm lefényképezni.





Ezzel együtt, azért minden jól sikerült. Rettentően elfáradtam. A buliról, már nem is tudnék beszámolni. A szórakozást azokra hagytam, akik bírták erővel.

Utólag azt a visszhangot hallottam, hogy mindenki jól érezte magát és meg volt elégedve.





Így látta a profi fotós (Kenez Ica) az eseményt:





























2015. november 22., vasárnap

PASZTELL SZÍNŰ FALAK



Paint Color - Sherwin Williams 6190. another pinner says, Filmy Green: What a great calming color... and Sherwin Williams paint is the best anyway!:
http://www.houzz.com/photos/1680516/Beach-Vacation-Home-traditional-bathroom-houston




Ha szép színű falakat szeretnél és biztosra akarsz menni:
válaszd a pasztell színeket!




Benjamin Moore Berkshire Beige AC-2 / Flat.  Gorgeous!:
http://www.houzz.com/photos/1170126/Palmetto-Bluff---Private-Residence-traditional-entry-charleston


Egyik munkámnál éppen a falak színezésével vagyunk elfoglalva. Gondoltam másokat is érdekelhetnek az ott felmerülő kérdések.



http://www.houzz.com/photos/2714520/New-Traditional-Family-Residence-traditional-entry-chicago



Hogyan válaszunk falszíneket?

Sokan bátortalanok, nehezen mernek a biztosan nyerő, fehértől eltávolodni.

Tudtad, hogy a fehér szín hatása hideg, elegáns, egy sötét bútorral ünnepélyes hatású. (Szoktam hasonlítani az iskolai ünnepélyeken viselt ruhákhoz.) A tört változata, a csontszín már nem tartalmazza ezt a ridegséget.

Először azt kell tisztáznod, hogy mire vágysz. Harmónia, dinamizmus, elegancia, modernség, finomság, stb.

Looking for an elegant bathroom color scheme? Try Benjamin Moore's Sepia Tan on the walls; Richmond Gold on the ceiling and Albescent on your trim.:
http://www.benjaminmoore.com/en-us/for-your-home/rooms-by-color/jewel-box-orange-bathroom


Legtöbben otthonunkban nyugalomra, harmóniára, finomságra vágyunk. Ennek elérésére a pasztell színek tökéletesen alkalmasak.


Benjamin Moore - Organdy:
http://www.houzz.com/ideabooks/8339289/list?utm_source=Houzz&utm_campaign=u251&utm_medium=email&utm_content=gallery2


A halvány színek közül is kerüld a világító, rikító úgynevezett, reklám színeket, mert tolakodó, vibráló, nyugtalanító hatásukkal rátelepednek a helyiségre.


clean white + brown tones, calm....:
http://www.houzz.com/photos/572724/Chalet-Interiors-traditional-bedroom-denver



Mit is nevezünk pasztell színnek?


A halvány, krémszíneket, a nagyon világos telítetlen árnyalatokat.
Ezt mindenki tudja, mégis nehéz választani, amikor a festő elénk tart egy több ezer színből álló kártyát. Mindnyájan tapasztaltuk már, a túl nagy a választék elbizonytalanít.


Flexa Creations House of Colors early dew and great solution for the heating tubes:
http://suusloves.blogspot.nl/2014/07/daily-life-flexa-creations-house-of.html



Ajánlom a piszkosabb, szürkésebb árnyalatokat!

Nagy felületen, a kártyán lévő kicsi mintához, ez jobban fog hasonlítani. A szürkével tört színek megnyugtatóbb hatásúak.





Paint colors from our Summer 2015 catalog
http://www.howtodecorate.com/2014/03/march-april-2014-paint-colors/comment-page-1/#comment-14090


Sleepy Blue 6225 by Sherwin Williams.  Soothing and it really compliments the wood tone.:
http://www.houzz.com/discussions/134275

A sárgák közül az okker árnyalatok kellemesebbek, mint a citromsárga.


If you want to brighten any room—fast—grab a brush and a lively yellow paint color.:

The Best Benjamin Moore Paint Colors:
http://www.homebunch.com/the-best-benjamin-moore-paint-colors/



A barackvirág színek közül a tompa, púderes változat kellemesebb, mint az élénk narancs árnyalat.




Freshen your bathroom with low-cost updates. Wake Up the Walls with Color: Give a ho-hum bathroom a color transfusion. The dark wooden fixtures in this bathroom are perfect companions for bright hues, such as the bright peach shown here. A statement mirror is a showstopping feature in this bathroom. The mirror, a bold wall color, and vibrant striped towels make for an easy and affordable new look.:


Romantic, Beautiful Blushing Rooms:
http://www.homedit.com/beautiful-blushing-rooms/

Jó ha a mennyezetet fehéren hagyod, mert különben az árnyékos helyeken nem lehet értelmezni a halvány színeket.


Benjamin Moore Paint Color. Benjamin Moore Yellow Paint Color. "Benjamin Moore C-2 382 Buttermilk". This is the color of my house!:
http://www.homebunch.com/inspiring-interior-paint-color-ideas/


Biztosan tudod, hogy a pasztell színek rendszerint olcsóbbak, mert a fehér alaphoz viszonylag kevés színezőt kell adni.



Paint: Sea Salt SW 6204 by Sherwin-Williams. Pale gray-blue, soft & soothing like sea glass. Spare bedroom or office paint color:
http://www.bhg.com/decorating/color/paint/designers-favorite-wall-colors/#page=5

Drabware walls warm a room at night, in lamplight. The Araucana Turquoise ceiling keeps the space open and airy, while a rich cream, Silkie White, extends the walls' warmth into trim work. The floor, in Crevecoeur, has the fine gloss of dinnerware. Hallway walls beyond are Araucana Green.:


Bruin, kleur van aarde maar ook gezelligheid en geborgenheid, misstaat niet in een slaapkamer. Kleurgebruik: Chocolade, Suede, Warm Beige, Crème-wit en Grbeoken Wit. De kleuren uit het Flexa Strak op de muur palet zijn kleurvast en blijven dus lang mooi.:

Summer 2013 Paint Colors | Ballard Designs
http://www.howtodecorate.com/2014/03/march-april-2014-paint-colors/comment-page-1/#comment-14090
March-April 2013 Paint Colors
http://www.howtodecorate.com/2014/03/march-april-2014-paint-colors/comment-page-1/#comment-14090


Végezetül mutatok néhány szép árnyalatot. Bátran válasz közülük, ha neked is a finom, nőies, pasztell színvilág a kedvenced!


Benjamin Moore Natural Wicker: a soft, creamy neutral without reading too yellow:

Benjamin Moore Putnam Ivory, nice creamy neutral, not too yellow beige, warm and easy:

Spare BR #2 - Soft Sand:
Wild Aster by Benjamin Moore: "A pale gray undertone makes this subtle pink almost neutral; a delicate shade evocative of a field of wildflowers caressed by the wind on a summer day.":


Benjamin Moore Pashmina, goes with Manchester tan, gray wisp, jute, thunder, or van courtland blue. A rich neutral, green gray undertones:

BM Gray Mirage LRV 54.8 Candice Olsen color Pretty w/ Beach glass and white trim:

Benjamin Moore Sterling:

Benjamin Moore Nightingale-a color trend for 2014-a gray with violet undertones:


Gray Cashmere" by Benjamin Moore ...soothing; not blue, green, or gray but all of the above.:


Benjamin Moore - In your eyes:

Gray Horse - Living and Foyer?:


Benjamin Moore Winter Solstice. Light, cool gray with blue undertones, in bright light it looks a bit bluer but very nice:


Feather gray:

Benjamin Moore paint in blue porcelain:


Benjamin Moore paint in Silver Spring:


Gray Lilac "I always wanted a lilac bedroom and went through a lot of shades before I found this one. The gray in it adds sophistication and takes it to a quiet, dreamy place. For accent colors, I chose earthy browns and creams, which have a serene effect and bring out the purple. If you pair it with brighter colors, it can get too juvenile and sweet." —Rinat Lavi Benjamin Moore Regal Select Winter Gray 2117-60: