2014. december 20., szombat

EGY HANGLEMEZBOLT ÉS KÁVÉZÓ TERVEZÉSÉNEK TÖRTÉNETE / 10







Hanglemezbolt és kávézó / 10.



Legutóbb a kivitelezés helyszínére érkezve látom, hogy a festő áll a létra tetején. Szorgalmasan dolgozik. Óriási tenyerével már tökéletesen simára csiszolta az oldalfalakat és a mennyezeteket. Mellette a segéderő, jól megalapozott hangulatban tüsténkedik. Büszkén mutatják mire haladtak. (Gondolták, a falak színéről, rá érnek majd megkérdezni engem akkor, amikor éppen ahhoz a munkafázishoz érkeznek. Addig is mindent tökéletesen előkészítenek.)

Sürgősen le kell állítanom őket, hiszen nekem most nem erre van szükségem. A tökéletes glettelés (amiért egyébként dicsérni szoktuk a festőket), ez estben nem szükséges. Amit el akarok érni füstös, kopott, lelakott hangulat. Mintha legalább 10 -20 éve lett volna a helyiség kifestve. 




Próbálom nekik magyarázni az elképzelésem. A nagyobbik szorgalmasan bólogat, mint aki érti. El is kezdi egy sötétebb színbe mártott ronggyal antikolni a falat. Azonosan ismétlődő körkörös mozdulataitól a felület olyan karikamintás lesz, mint egy textil. Ez semmiképpen sem hozza a lelakott hatást. 
Nem magyarázok tovább. Kezembe veszem a rongyot, a dörzspapírt és mutatom, mit szeretnék. 
Később előkerül a festők főnöke. Fiatal agilis srác. Ő szerencsére érti a dörgést. Egy pillanat alatt helyre rakja a beosztottjai munkáját. Kis ideig még felügyelem, majd hagyom a srácot kibontakozni. 


Földszinti falak 1

Földszinti falak 2.


Pince falak 1
 
Pince falak 2.


Csak néhány újrafestés és készen is vagyunk a végleges falfestéssel. A földszint piszkos vajszín lett, mert csak szolid aláfestésre van szükségünk, hiszen minden berendezési tárgy élénk színű lesz. A kávézó kiszolgálórészének kávészíne kissé kakaós árnyalatra sikerült, de hagyom. A sötét pincét pedig Nap sárgával vidámítottuk.
Az eredeti téglafalat, ahol a vakolatot visszavertük, színtelen felületkezelővel itattuk be, a porózusság csökkentése végett.


Következhet a falak dekorálása. 

Előkészítés képen egy reklámgrafikussal beszélünk. Árajánlatot kérünk tőle. De bármennyire is jó ez, a már ismerős grafikus csapat, valahogy sehogy sem jön össze most ez a munka. A vizesblokkban, az utólagosan akartam a csempére fóliáztatni de, nem ajánlják. A próbadarabon szemléltetik, hogy milyen könnyedén lehúzható a fólia. (Ha valami ilyesmit szeretnél te is, előre ne burkoltasd fel a csempét. Különben bármilyen mintát, vagy képet rá tudnak nyomtatni egy teljesen sima felületre.) A helyszíni kézi festéstől pedig valamiért idegenkedtek. 

Rövid gondolkozás után úgy döntök, hogy én magam fogom a helyszínen felfesteni a csempére az elképzelésem. De ha ezt megteszem, akkor a hanglemezhajú énekes figurájával is megpróbálkozhatok?  Bár 60x80-as olajképeim vannak, de itt a belmagasság 4m. Nem festettem még ekkora méretben. De mivel fessek a falra? Mivel ragasszam fel a lemezeket? 
Olyan égő lenne, ha nem sikerülne. Kiválasztok egy csendes hétvégét, amikor a munkások nem bámészkodnak körülöttem. Nekikezdek a festésnek.........És én is meglepődöm milyen könnyen sikerül. Íme:







Amikor megkapom a tulajdonos pozitív visszajelzését, nagyon elégedett vagyok. Hurrá, akkor majd máskor is vállalok ilyet. (Ez itt a reklám helye volt!)

Folytatom a vizesblokkal. A terveit részletesen előrajzolom. 

Terv részlet

Sablont készítek, mivel az ismétlődő hangjegyeknek egyformának kell lenni. Ez nehezebb feladat mint az előző. Nem tudom mivel húzzak a csempére egyenletes vékony kottavonalakat úgy, hogy ezek tökéletes egyenesből hullámzóvá válhassanak?



Sok fajta festéket kipróbálok míg megtalálom a megfelelőt. Aztán melyik az a fixáló lakk, amelyik nem mossa el, amit felfestettem. Bizony néhány burkolólapot elhasználok a próbaminták készítéséhez. 
Amikor a fejemben már minden kész van, hozzákezdek a kivitelezéshez. Már az sem zavar, hogy az épület külsején dolgozó munkások bejárkálnak megnézegetni, amit csinálok.














Mostmár a földszinti álmennyezet dekorálását sem bízom másra. 60db kazettába 240db hanglemezborítót vagdosok és ragasztok fel.





Annyira belejöttem a kivitelezésbe, hogy az üres téglafalra is kitalálok egy gramofon festményt.



Elkészítem hozzá is a sablont. A festés nehézségét a fal egyenetlensége okozza. Kifejezetten élvezem a falfestést. Nem is értem, hogy ezt eddig miért nem vállaltam be?

al




Még egy neon felirat hiányzik köré. Ez lehetne például a kávézó neve. 
De ki van-e már egyáltalán találva? Egyenlőre még nem tudok róla.

Folytatom!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése